A Homo sapiens egymillió éves sikertörténetének kulcsa, hogy az élővilágban egyedülálló módon kifejlesztette a nyelvet. Ebben nem másnak, mint a családmodellnek volt meghatározó szerepe – állítja
a svéd nyelvész, aki mellékállásban forradalmasítja a Wikipédiát.
Az idei Brain Bar egyik kiemelt témája a nyelvek, köztük a magyar nyelv jövője volt. Miért? A globalizáció eredményeként a világ egyre inkább néhány domináns nyelven (angolul, spanyolul, kínaiul) kommunikál, pedig a kultúrák sokféleségét éppen a nyelvek sokfélesége alapozta meg. A nyelv egyfajta szoftver, a logikánk és a gondolkodásmódunk egyik meghatározója. Több száz nyelvcsaládot és közel hétezer nyelvet ismerünk a bolygón: a jégsapkák felől az Egyenlítőhöz közeledve egyre nő a beszélt nyelvek száma, hasonlóan a biodiverzitáshoz. Míg azonban utóbbi jelentőségéről sokat, előbbiről alig-alig hallunk. Ahogy általánosságban a nyelv emberformáló szerepéről is.
Az az elképzelés, hogy a nyelv a társadalmi érvényesüléshez kapcsolódóan alakult ki, elbukott”
Sverker Johansson svéd részecskefizikus és nyelvész, a svájci Európai Nukleáris Kutatási Szervezet vezető munkatársa. Az ismeretterjesztés megszállottja – ő hozta létre az Lsjbot névre keresztelt számítógépes programot, ami internetes adatbányászat segítségével magától nagy mennyiségben hoz létre Wikipédia-oldalakat. Találmányának köszönhetően ma Sverker nevéhez kötődik az összes szócikk minimum nyolc (egyes becslések szerint akár húsz) százaléka a gombáktól kezdve a Fülöp-szigeteki városokig. Az utóbbi években Johansson új „hobbiprojektbe” vágott: megpróbál rájönni a nyelv valódi jelentőségére, pontos szerepére az emberiség sorsának alakulásában.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
Az ember elengedheti Magyarországot, de Magyarország nem engedi el az embert – e szavak kíséretében vette át Robert Lantos, a Hunyadival nagy ismertséget szerző filmproducer a Magyar Filmakadémia életműdíját a Moz.Go – Magyar mozgókép fesztiválon, ahol életéről és munkásságáról beszélgettünk vele.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!